Slayer

Amikor már úgy tűnt, a világ örökre a diszkózene mocsarába süllyed, aLos Angelesben, valamint San Francisco környékén megalakuló bandáknakköszönhetően a ’80-as évek elején kialakult a heavy metal egy újszerűformája, amelyben a power metal, a black metal, valamint a hardcore punkagresszívebb formái és jellemzői elegyedtek. A zene gyors volt éskegyetlen, a bonyolult gitár-riffek pengeként hasítottak, a muzsikusokhalálos precizitással játszottak, az ének durva és minden lírától mentesvolt, az általában nem túl hosszú dalokon belül pedig többtempóváltásra is sor kerülhetett. A dalszövegekben előtérbe kerültek azagresszív, véres témák (háború, magány, őrület, gyilkosság,öngyilkosság), a romantika és humor szinte teljes mértékben hiányzottbelőlük. Az új, később thrashnek nevezett irányzat sokak szerint akkor születettmeg, amikor megalakultak a „nagy négyes”-t alkotó csapatok: a Metallica,a Megadeth, az Anthrax és persze könyvünk főszereplője, a Slayer, amelymindvégig, és azóta is hű maradt a műfaj eredeti stílusjegyeihez.”Mint minden fontos albumban, a Reign In Bloodban is van ťvalamiŤ. Ez avalami a teljes mértékben új, zsigereket megrengető hangzás, a riffeksebessége és fáradhatatlansága, Araya sátánian lendületes éneke, amelyszinte darabokat hasít ki a levegőből; Lombardo dobjának embertelenerőssége és precizitása; a balsejtelmű, fenyegető dalszövegek; azikonikus, félelmetes lemezborító; a tabuk döntögetésének sokkoló érzete,amely például akkor jelenik meg, amikor szóba kerül a holokauszt. Azérzet, hogy az album az örök ťmostŤ-ról szól; az érzet, hogy a világfehéren izzó szívében jelen van egy mag, amelyet a korrupció, agonoszság, a betegség alkot – a meggyőződés, hogy ezt a lemezt, ilyenzenéket nem kellene meghallgatnod…”