Tengerpart

fiatal nő, aki a történetet egyetlen hosszú monológban elbeszéli,egyedül él két kisfiával, az ötéves Kevinnel és a kilencéves Stannel.Életükben először nyaralni viszi őket. Ez a kiruccanás igazi ünnepiesemény, legalábbis annak kellene lennie, és az anya igyekszik mindentőle telhetőt megtenni, hogy az is legyen. Késő este szállnak buszra,szakadó esőben. És a gyerekek bizony nyugtalanok, aggasztja őket, hogyilyen váratlanul, az iskolaév kellős közepén utaznak el, méghozzá atengerhez, pedig már beállt a tél. De minderről nem lehet beszélni,sírni sem lehet, sírni főleg nem, sem az anyának, sem nekik. Ruháikszinte mind ott vannak a sporttáskában, kedvenc tárgyaik is – kivéveKevin otthon felejtett cumiját -, és ez megnyugtatja, meg kell, hogynyugtassa őket: ne féljenek többé a sötéttől, hiszen holnap új,csodálatos élet virrad rájuk, amelyben nincs több szenvedés. Boldogoklesznek, látni fogják a tengert, és látni fogják a fényt. A baljóskörnyezet, a szűnni nem akaró eső, a sár, a sötétség, az ellenségesenháborgó tenger, az elhagyatottság, a társadalmi közömbösség, sőtkegyetlenség és az anya kétségbeesett víziói egyre torokszorítóbbhangulatot teremtenek. A végkifejlet azonban túltesz minden képzeleten. Afanyar, sallangmentes, egyúttal lázadó, mégis gyöngéd és költőistílusban elbeszélt történet egyszerű és több mint felkavaró. Mertkiáltás ez a regény, mely kizökkent a nyugalmunkból, halálos rémületetkelt a szívünkben, tükröt tart elénk…Véronique Olmi színműíró ésdramaturg. 1998-ban megjelent novelláskötete után ez az első regénye.